corruption

Tegyen panaszt, ha önkormányzata visszaél a szociális tüzelővel!

Az utóbbi időben hozzánk érkezett visszajelzések szerint számos önkormányzat visszaél a szociális tüzelővel. Amennyiben az Ön településén az önkormányzat nem vagy nem csak a rászorulók között osztja el a szociális tüzelőt, az önkormányzatnak kamatostul vissza kell fizetnie a támogatást az állam felé! Tegyen panaszt a Magyar Államkincstár illetékes igazgatóságánál!
A szociális tüzelő elosztását szabályozó kormányhatározat (1503/2015. (VII. 23.)) ugyanis egyértelműen kimondja, hogy az elosztásban előnyt kell élvezzenek azok, akik aktív korúak ellátásában, időskorúak járadékában, illetve települési támogatásban részesülnek, vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelnek.

Hogyan tehet panaszt, ha jogsértést tapasztal?
  1. Olvassa el a helyi rendeletet a tüzelő elosztásáról. A képviselőtestületnek a kormányhatározatnak megfelelően (ld. fent) kell meghatároznia a jogosultak körét. A rendelet nyilvános.
    → Ha az önkormányzat nem töltötte fel a rendeletet a honlapjára vagy nem adja ki Önnek, írjon egy levelet a jegyzőnek. Ebben kérje azt, hogy a rendeletet három napon belül adják át Önnek, különben a jogszerűtlen eljárás miatt a területileg illetékes Kormányhivatalhoz fog fordulni.
    A területileg illetékes kormányhivatalok listáját itt találja: http://www.kormanyhivatal.hu/hu
  2. Ha a rendelet szerint nem a fent idézett kormányhatározatban megjelölt rászorulók kapják a tüzelőt, a rendelet jogszerűtlen, és az önkormányzatot pénz-visszafizetési kötelezettség terheli. Ez esetben forduljon a Magyar Államkincstár területileg illetékes igazgatóságához, ami a szociális tüzelő jogszerű elosztásáért felelős szerv.
    A Magyar Államkincstár területileg illetékes igazgatóságait itt találja: http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/a-kincstar/megyei_igazgatosagok
  3. Ha a rendelet szerint a fent idézett kormányhatározatban megjelölt rászorulók kapják a tüzelőt, de a valóságban mégsem így történik, az önkormányzat jogszerűtlenül jár el, és pénz-visszafizetési kötelezettség terheli. Ez esetben forduljon a Magyar Államkincstár területileg illetékes igazgatóságához, ami a szociális tüzelő jogszerű elosztásáért felelős szerv.
    A Magyar Államkincstár területileg illetékes igazgatóságait itt találja: http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/a-kincstar/megyei_igazgatosagok
  4. Írja meg nekünk, mi történt a településén. Név és településnév nélkül is várjuk a beszámolóikat, hogy közzétegyük a blogunkon. A nyilvánosság segíthet abban, hogy jövőre ne történjen meg ugyanez sem az Ön településén, sem máshol.
  5. Értesítse a sajtót. Mi szívesen összekötjük egy újságíróval, riporterrel anélkül, hogy az Ön neve nyilvánosságra kerülne, ha úgy látja jobbnak.  http://nol.hu/belfold/nem-jar-szen-a-zullesztoknek-1575975

Írjanak a tuzifakampany@gmail.com emailcímre vagy keressenek telefonon. T: 70/771-3576 (Peták Péter), 70/217-2601 (Sebály Bernadett)

Újabb panasz érkezett: egy pesti településen kevesebb és rosszabb minőségű szenet szállított le az önkormányzat

visszaeles

Január 11-én kaptuk az újabb panaszt egy Pest megyei településről, hogy az ígértnél kevesebb szenet szállított le az önkormányzat. A rászorulók ráadásul a pályázati kiírásban meghatározott 20-40 mm átmérőjű barnakőszén helyett törmelékes feketekőszenet kaptak. A településen ezen felül sokkal indokoltabb lett volna a szén helyett a tűzifa berendelése.

Az egyik család visszaküldte újraméretésre a kapott szenet, és a minőséggel kapcsolatban is panaszt fog tenni.

A pályázati kiírás 12. pontjában megtekintheti, hogy milyen minőségű tűzifát és szenet köteles leszállítani az önkormányzat.

Ön így tehet panaszt: https://tuzifakampany.wordpress.com/2016/01/07/tegyen-panaszt-ha-onkormanyzata-visszael-a-szocialis-tuzelovel/

Már a sajtóban is jelennek meg a szociális tüzelővel kapcsolatos visszaélések

newspaper_press

Egy régen mosott függönyön is ugorhat a segély

Több mint száz helyi rendeletet átnézve az látszik, hogy óriási tud lenni a különbség település és település között, akár a lakásfenntartási támogatás utódjáról, akár a szociális tüzelőről van szó.

http://index.hu/belfold/2015/12/01/tuzifa_es_futes_segely_igy_jarnak_a_szegenyek_telen/

Nem jár szén a züllesztőknek

Túligénylés esetén a hajdúsági faluban nem kaphatnak szociális tüzelőt a „hangosan részegeskedők”, a pénzüket „dohányra és alkoholra” költők, a „tiszteletlenek”, a „neveletlenek”, a szabálysértést és bűncselekményt elkövetők, sőt még azok családtagjai sem. Erről egy személyben a polgármester dönt.

Vig Szilárd történelem–politológia szakon végzett a Debreceni Egyetemen, s 2012-ben azért bocsátották el pedagógusi állásából, mert egy érpataki rendezvényen a konyári cigány tanulók többségéről szólva azt mondta, hogy

„teljesen hülyék”, és velük szemben sokszor nem használ más, csak „a fizikai erőszak”, ami „párszor kellett”.

http://nol.hu/belfold/nem-jar-szen-a-zullesztoknek-1575975

Újabb panasz érkezett: egy borsodi településen kevesebb tűzifát szállított le az önkormányzat

visszaeles

Január 9-én kaptuk a hírt egy Borsod megyei településről, hogy 0,3-0,4 m3-rel kevesebb tűzifát szállítottak le a rászorulóknak, mint ami az átvételi elismervényen szerepelt (és amit aláírattak a jogosultakkal). A helyi kisebbségi elnök beszámolója szerint a helyi önkormányzat a közhasznú dolgozókkal átvételi elismervény ellenében kiszállította a tüzelőfát. Az egyik brigádvezető az átadási nyilatkozatot aláíratta az otthonlévő személlyel, ám a dokumentumban lévő 1,2 m3 tűzifa helyett kb. 0,8-0,9 m3 fa lett kiosztva családonként. Ezt jelezték is azoknak az illetékes személyeknek, akik a központi elosztó helyen köbözték a fát.

Másnap a kiosztás során változás nem történt, ezért a helyi romák és a brigádvezetők is jelezték a településen a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökének, hogy bár ingyen adták a fát, az általuk aláírt nyilatkozaton lévő 1,2 m3 tűzifa helyett a mennyiség 2/3-át kapták meg, így becsapottnak érezték magukat.

A helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke élt az általa ráruházott felelősséggel és a polgármesterhez fordult tanácsért. ,,A panaszaimmal meghallgatást kértem tőle, a beszélgetés során megalázóan beszélt velem, szó szerint a grabancomnál fogva kilökött az irodájából. A tegnapi napját nem tudtam mire vélni, azt hittem, hogy csak rossz napja volt, ezért felkerestem a mai nap is. A mai napot is ugyanolyan mentalitással, flegmatikus válaszaival emberi méltóságomat nem figyelve az előre megbeszélt helyről elzavart, mint egy gyereket. Úgy érzem, az általam képviselt embereket is cserben hagyta, nem tisztelve sem engem, sem őket, burkolt rasszizmussal flegmán elküldött az üggyel.” Ezért tájékoztatom a lakosságot és felkérem azokat a személyeket, akik szerint a faji előítéleteknek ebben a társadalomban nincs helye, hogy vegye észre a történetem súlyosságát!

A helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke jelenleg fontolgatja, hogy panaszt tesz a Kormányhivatalnál.

Ön így tehet panaszt: https://tuzifakampany.wordpress.com/2016/01/07/tegyen-panaszt-ha-onkormanyzata-visszael-a-szocialis-tuzelovel/

Panasz érkezett: egy szabolcsi településen nem a rászorultak kapták a szociális tüzelőt

visszaeles

Karácsony előtt kaptuk a bejelentést egy szabolcsi településről, hogy nem a rászorulók, hanem a jobb módúak részesültek a szociális széntámogatásból. A bejelentő emiatt a jegyzőhöz fordult.

Noha a pályázati kiírás szerint előnyt élveznek azok, aktív korúak ellátásában, időskorúak járadékában, illetve települési támogatásban részesülnek, vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelnek, a jegyző azzal rázta le a panasztevőt, hogy a törvény csak feltételes módban fogalmaz, tehát ez lehetőség, de nem kötelező érvényű, és végső soron ők annak adnak a szociális tüzelőből, akinek akarnak.

A panasztevő ezután elkérte a tüzelő kiosztását szabályozó rendeletet, mire a jegyző közölte, hogy azt márpedig nem fogja neki megmutatni. A panasztevő erre azt mondta a jegyzőnek, hogy a rendelet közzététele az önkormányzatra nézve kötelező, és ha három napon belül nem mutatja meg, a jogszerűtlen eljárás miatt a Kormányhivatalhoz fog fordulni.

A pályázati kiírás 6. pontjában megtekintheti, hogy kik jogosultak a szociális tüzelőre.

Ön így tehet panaszt: https://tuzifakampany.wordpress.com/2016/01/07/tegyen-panaszt-ha-onkormanyzata-visszael-a-szocialis-tuzelovel/

tuzfelhivas

SZOCIÁLIS TÜZELŐ LEHETŐSÉG FIGYELEM!

5000 FŐ ALATTI TELEPÜLÉSEN ÉL? FÁVAL VAGY SZÉNNEL FŰT? NEHÉZSÉGET OKOZ A TÉLI TÜZELŐ BESZERZÉSE?

AKKOR AZ ÖN TELEPÜLÉSE JOGOSULT SZOCIÁLIS TÜZELŐT (TÜZIFÁT ÉS SZENET) IGÉNYELNI! ISMERJE MEG A RÉSZLETEKET ÉS TEGYEN RÓLA, HOGY EZ A SEGÍTSÉG ELJUSSON A TELEPÜLÉSÉN ÉLŐ RÁSZORULÓKHOZ. FOGJON ÖSSZE TÁRSAIVAL ÉS ÉRDEKLŐDJÖN EGYÜTT A POLGÁRMESTERNÉL, BEADTA-E MÁR A PÁLYÁZATOT!

BEADÁSI HATÁRIDŐ: 2015. SZEPTEMBER 30., SZERDA

MI A SZOCIÁLIS TÜZELŐ TÁMOGATÁS?

A szociális tüzelő támogatás egy 2011-ben bevezetett állami támogatás, amelyet a települési önkormányzatok hívhatnak le, a pénzből tüzelőanyagot vásárolhatnak, és azt szétoszthatják a rászoruló lakosság között. A program sok szempontból kritizálható, pl. azért, mert nem jelent hosszú távú megoldást (Mi a baj a szociális tüzelővel?), vagy azért, mert csupán az igények töredékét fedezi. Azonban az erre elkülönített pénzt mégsem kellene benne hagyni az államkasszában. Ezért indítottuk ezt a kezdeményezést.

A szociális tüzelőre fordítható keret idén 3 milliárd Ft. A pályázat beadásáig azonban kevés idő van, mert a határidő SZEPTEMBER 30.

Értesítse mielőbb az önkormányzatát, hogy pályázzon szociális tüzelőre, hogy ne maradjon benn az erre elkülönített összeg az államkasszában!

MIT TEHET ÖN AZÉRT, HOGY ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZZON A SZOCIÁLIS TÜZELŐRE?

Az önkormányzatok jelentős része nem tud erről a lehetőségről, kérjük, terjessze a tüzelőigénylésről szóló információkat!

  • Tájékoztassa az önkormányzatot a pályázati lehetőségről. Kérdezze meg, hogy terveznek-e pályázatot benyújtani. Kérje meg polgármesterét, hogy legkésőbb szeptember 30-ig nyújtsa be a pályázatot!
  • A hivatalok sokszor vonakodnak a szétosztással járó bonyodalmaktól. Ajánlja fel segítségét a rászorulókkal való együttműködésben.
  • Tájékoztassa az önkormányzatot, hogy a pályázati adatlap az ebr42 önkormányzati információs rendszerben érhető el, ott kell kitölteni és onnan kinyomtatni. FONTOS: a kizárólag papír alapon benyújtott támogatási kérelem érvénytelen!
  • Amikor bemegy az önkormányzatba, lehetőség szerint legyen Önnél kinyomtatva a kormányhatározat szövege, ami mindössze 5 (Amennyiben nem tud nyomtatni, kérje meg az önkormányzatot, hogy nyomtassa ki a 1503/2015. (VII. 23.) kormányhatározatot.) A határozatról bővebben: http://www.kormany.hu/download/6/70/70000/p%C3%A1ly%C3%A1zati%20ki%C3%ADr%C3%A1s.pdf#!DocumentBrowse és http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK15108.pdf
  • Amennyiben ismer olyan embereket településén, akik beletartoznak a kedvezményezettek körébe, azaz aktív korúak ellátásában, időskorúak járadékában, illetve települési támogatásban részesülnek, vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelnek, értesítse őket, hogy keressék fel önkormányzatukat és kérjék fel a pályázat benyújtására.
  • Fogjon össze a kedvezményezettekkel, és nyújtsanak be írásos kezdeményezést polgármesterüknek és képviselőiknek címezve, amelyben kérjék fel őket a pályázat benyújtására és arra, hogy értesítsék Önöket a további fejleményekről. A település polgáraiként Önöknek ehhez joga van, ne érjék be szóbeli ígéretekkel. Töltse le „Lakossági kezdeményezés” formalevelünket.

Töltse le itt a legfontosabb tudnivalókat és egy formalevelet, amelyet aláírásokkal benyújthat az önkormányzatnak:

Civil Felhívás 2015.

Lakossági kezdeményezés forma 2015.

A tavaly nem pályázott hátrányos helyzetű (nem kell önrészt fizetniük) települések listája:

eddig nem palyazott tepeulesek

MIT ÉS HOVA KELL BENYÚJTANI AZ ÖNKORMÁNYZATNAK SZEPTEMBER 30-IG?

  • az ebr42 önkormányzati információs rendszerben kitöltött pályázati adatlapot elektronikusan és papír alapon is (kinyomtatva, aláírva, bélyegzővel ellátva);
  • a pályázat benyújtásáról szóló képviselő-testületi vagy közgyűlési határozat másolatát;
  • a saját forrás biztosítására vonatkozó igazolást, amennyiben települése nincs benne ebben a településjegyzékben (az önrész alól mentesülő települések listáját ld. melléklet a 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelethez,), illetve amennyiben az igazolás szükséges;
  • az Államháztartásról szóló törvény végrehajtására vonatkozó rendelet 75. paragrafusának 2. pontjában listázott nyilatkozatokat (ld. Ávr. 75. (2));
  • a pályázat elektronikus rögzítésének határideje 2015. szept. 30., a papír alapon történő beadás és a kiegészítő dokumentumok elküldésének határideje 2015. okt. 1.;
  • a papír alapú pályázatot és a kiegészítő dokumentumokat a Magyar Államkincstár területileg illetékes igazgatóságához kell benyújtani.

LEGYEN TISZTÁBAN A LEGFONTOSABB PÁLYÁZÁSI FELTÉTELEKKEL:

  • 5000 fő alatti lélekszámú települések pályázhatnak;
  • a támogatásból az önkormányzat tűzifát és szenet is vásárolhat;
  • egy háztartás legfeljebb 5 m3 tűzifát vagy 10 mázsa szenet kaphat;
  • az önkormányzat ellenszolgáltatást nem kérhet;
  • a 2014. december – 2015. február hónapokban lakásfenntartási támogatásban részesülők számának átlaga alapján legfeljebb háztartásonként 2 m3 tűzifa mennyiséget (keményfa esetén, bizonyos megyékben puhafa esetén 3 m3-t), illetve 6 mázsa szenet igényelhet az önkormányzat;
  • a támogatás mértéke kemény lombos fafajta esetében 14-15 000 Ft/erdei m3+áfa, lágy lombos fafajta esetében 7500-8500 Ft/erdei m3+áfa, szén esetében 2500-3000 Ft/mázsa+áfa a település elmaradottságától függően;
  • a rendelet pontosan részletezi honnan és milyen minőségű fát, illetve szenet lehet beszerezni (±5% elfogadott tűréshatárú, átlagosan 100 cm hosszú, 5-35 cm átmérőjű tűzifa a fővárosi és a megyei kormányhivatal erdészeti igazgatóságai által nyilvántartott erdőgazdálkodóktól; 20-40 mm átmérőjű barnakőszén);
  • a települési önkormányzat tűzifa esetében a támogatott mennyiségnél többet is vásárolhat az erdőgazdálkodótól, ha azt a meghatározott árnál kedvezőbb feltételekkel tudja beszerezni;
  • a támogatás elnyerése után az önkormányzati testületnek rendeletet kell hoznia a tüzelőanyag szétosztásáról rászorultság alapján, amelynek legkésőbb a vásárlást követő 10. napon kell hatályba lépnie.

 MI A FINANSZÍROZÁS MÓDJA?

  • a támogatást a kincstár soron kívül egy összegben folyósítja;
  • a települési önkormányzat a támogatásból vásárolt tűzifát, illetve szenet 2016. február 15-éig köteles kiosztani a rászorulók részére.

Kérjük, a tuzifakampany@gmail.com címre írja meg, hogy településén milyen eredményre jutott, és azt hogyan érte el. Blog: www.tuzifakampany.wordpress.com  T: 70/771-3576 (Peták Péter), 70/217-2601 (Sebály Bernadett)

Civil Kollégium Alapítvány  – Helyi Erő – Helyi Forrás program

Magyar Szegénységellenes Hálózat

 

images

Ismét lehet pályázni a szociális tüzelőre

Október végéig elbírálják a szociális tüzelőanyag-pályázatot

2015. augusztus 31. 7:37

Legkésőbb október 30-áig elbírálja a belügyminiszter a szociális tüzelőanyag-pályázatot, amelynek kiírása hétfőn jelent meg a kormányzati portálon.

Az 5000 lakosúnál kisebb települések önkormányzatai hárommilliárd forint értékben igényelhetnek támogatást az idén. Ezúttal is kemény- illetve lágylombos tűzifa, valamint barnakőszén beszerzésére igényelhető vissza nem térítendő támogatás.

A jelentős munkanélküliséggel sújtott települések erdei köbméterenként nettó 15 ezer forint támogatást kapnak a kemény lombos fafajtákra, lágy lombos fajta esetében 8500 forintot, szénre pedig mázsánként 3000 forintot. Más településeken a támogatás feltétele mindkét típusú tűzifa esetén 1000, kőszén esetén 500 forint önrész vállalása. A tárca az áfa összegét is állja valamennyi támogatási formánál.

A pályázatokat szeptember 30-ig rögzíthetik az önkormányzatok az elektronikus rendszerben, a belügyminiszter legkésőbb október 30-ig bírálja el azokat. A rászorulók 2016. február 15-ig kapják meg a támogatásból vásárolt tüzelőanyagot az önkormányzatoktól.

A tárca először 2011-ben írt ki ilyen pályázatot, akkor csaknem egymilliárd forint értékben. A támogatási összeg minden évben nőtt, tavaly például már 3 milliárd forintot osztottak ki 2068 önkormányzat között.

A pályázati kiírás a dokumentumtárban olvasható.

(MTI; Belügyminisztérium)

A kedvezményezett települések listája:

http://www.magyarkozlony.hu/permanent/18/184e1f878cb59cd3f0dc13264dca53efedf79d82/MK_15_056.pdf

KÖZÖSSÉGSZERVEZÉSSEL A SZOCIÁLIS TŰZIFÁÉRT

Kovács Tímea Éva – Peták Péter  –Sebály Bernadett  – Varga Máté:

Közösségszervezéssel a szociális tűzifáért

 “2014 tavaszán fogalmazódott meg bennünk és a Civil Kollégium „Helyi Erő – Helyi Forrás” közösségszervező programjában velünk együttműködő borsodbótai és olaszliszkai roma közösségi vezetőkben a gondolat, hogy érdemes volna közösségi alapon szerveződni a szociális tüzelő lehívásáért. Az előző esztendőben az említett települések egyikében sem mutatott hajlandóságot az önkormányzat arra, hogy megigényelje a szociális tűzifát, többek között a szétosztás nehézségeire hivatkozva. Világos volt tehát, hogy az igénylés benyújtásához szükség lesz valamilyen helyi szintű érdekérvényesítésre, és ennek sikere érdekében az emberek közötti együttműködés erősítésére. Így indult el az a közösségszervező folyamat, amit tűzifakampánynak kereszteltünk,és ami egy 2014 kezdetétől őszig tartó előkészítő szakasz után végül októberben egy mindössze két hétig tartó figyelemfelhívó érdekérvényesítő akciósorozattal tetőzött.”

 A teljes cikk itt olvasható:

_MG_0371

Alternatív fűtési megoldások: papírtégla

A következőkben olyan alternatív megoldásokat mutatunk be, melyek segíthetnek akkor, ha fűtési gondjainkat orvosolni kell. Ezek a megoldások nemcsak környezetbarát háztartási technikák, de tényleges segítséget is nyújthatnak, ha kipróbáljuk és használjuk őket. Ráadásul ha összeállunk szomszédokkal, ismerősökkel, akkor a közös barkácsolás mellett hatékonyabban elő tudjuk állítani ezeket a fűtési termékeket. További segítségért érdemes a környékbeli környezetvédő civil szervezetekhez fordulni, hiszen jól ismerik ezeket a technikákat, segíthetnek az elindulásban.

Papírtégla készítése

_MG_0359

Először a papírokkal érdemes ismerkedni, ki kellett válogatni, melyik a legalkalmasabb a téglakészítésre, és melyik kevésbé. A műanyag tartalmú papírok visszaszáradva széttöredezetté teszik a téglát. Az ilyen papírtégla fűtésre sem alkalmas, hiszen akármennyire magas hőmérsékleten ég is el, a műanyag tökéletes égésére akkor sem kerül sor, és füstje pedig belélegezve rákkeltő hatású lehet. Az irodai papírhulladékból a kapcsokat távolítsuk el, így elkerüljük a baleseteket. Kérdezzünk körbe, hogy az önkormányzatnál, más intézményeknél keletkező papírhulladékot mire használják, ledarálják-e, és akár ez is újrahasznosítható lenne ilyen módon. A legmegfelelőbb újságpapír tehát amely nem tartalmaz műanyagot (a legtöbb reklámanyag sajnos nem alkalmas erre), napilap típusú. Áztatás előtt szálirányban csíkokra szabdalva akkora nagyságúra tudjuk tépni, hogy a vízbe téve megfelelően pépesre tud ázni. A munka megkönnyítése érdekében kézi papírdarálót is használhatunk. Ezután a téglaprést érdemes próbálgatni, hogy mennyire kell telerakni ahhoz, hogy megfelelő szilárdságú legyen az eredmény.
_MG_0371

_MG_0390

A technikát, a leírást és a fotókat a debreceni székhelyű Terepszemle Stúdiónak köszönjük.

különböző-brikett-és-pellet-termékek

Brikett lehetőség hátrányos helyzetű települések iskoláinak

Fűtésköltség csökkentés brikettált Erzsébet-utalvánnyal

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány egyetértésével az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. ismét brikettpályázatot hirdet az ország leghátrányosabb helyzetű kistérségeinek alap és/vagy középfokú oktatási intézményei számára. A pályázat keretében a felhasznált és érvénytelenített Erzsébet-utalványokból előállított brikett nyerhető meg, amellyel a hagyományos fűtőanyagok kiválthatóak, így a nyertes intézmények fűtési költségei jelentősen csökkennek.

Az Erzsébet-utalvány felhasználása után is szociális célokat szolgál: az érvénytelenített utalványokból készített brikettekkel olyan tanintézmények jutottak és jutnak fűtési támogatáshoz, ahol magas a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek aránya. Az elmúlt években eddig 270 tonna brikettet nyert el 19 oktatási intézmény, amelyek az Erzsébet-program segítségével fűtésköltségük jelentős részét megtakaríthatták.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány egyetértésével immár negyedik alkalommal hirdeti meg brikettpályázatát az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. az ország leghátrányosabb helyzetű kistérségeinek alap és/vagy középfokú oktatási intézményei számára. A jelen pályázati kiírás 100 tonnányi brikettel járul hozzá több oktatási intézmény téli fűtésköltségének csökkentéséhez.

A pályázattal kapcsolatos részletes információk megtalálhatók a http://www.erzsebetutalvany.hu honlapon a “Brikettpályázat” menüpontban.
A pályázatok elektronikus úton adhatók be, a jelentkezés határideje 2014. november 17.

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
Pályázati kiírás
Pályázati adatlap

Forrás: www.pafi.hu

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

%d blogger ezt kedveli: